PETŐFI-SZOBOR

Petőfi tér

 

Ferenczy Béni munkája hosszú utat járt be, amíg a gyulai városháza előtti térre került. A művész az 1848-as forradalom centenáriumára kiírt pályázatra adta be a szobor tervét. A kor felfokozott hangulatától azonban teljességgel idegennek találták a naturalisztikus, életnagyságú ábrázolást. (Elegendő összevetnünk az abban az időben a budapesti Kossuth téren felállított, ma is látható Kossuth-szoborral.) Petőfink így a Magyar Nemzeti Galéria pincéjébe került. Ötvenhat után azonban megjelent egy kiállításon, ahol az akkori gyulai tanácselnök – Enyedi G. Sándor – jó érzékkel ,,észrevette”. Szerzett rá pénzt, kiöntette, és 1960. március 15-én mintegy ezer gyulai jelenlétében ünnepélyesen felavatták. (Ha Enyedi G. Sándor tanácselnök csak annyit tett volna, hogy ezt a remekművet idehozta, már megérdemelné, hogy márványba véssék a nevét. Ennél azonban jóval több fűződik a nevéhez.)

A város régi vágya teljesült az avatással, hiszen már az ötvenes évek elején pénzt gyűjtöttek egy Petőfi-szoborra. Az öröm mégsem volt maradéktalan, mert a szobor hiába kiváló, a gyulaiak mást vártak: a budapesti Március 15. téren álló emlékműhöz hasonlót, nem ilyen legényes Petőfit. A gyulai köznyelv menten el is nevezte Sanyikának. Ma már persze senki nem emlékszik a sanyikázásra, mert a gyulaiak belátták: nagyon jó a szobor! Ferenczy Béni alkotásának elfogadásában az is segített, hogy nem sokkal avatása után részeg fiatalok letörték a kardját, és az Élővízcsatornába dobták. A kardot hamarosan pótolták, ám a barbár cselekedet emlékét nem lehet kitörölni; Győri László Ferenczy Béni: Petőfi című versének sorai ma is figyelmeztetnek rá: ,,Kardja pengéje letörve / markában puszta markolat / pengéje szeszláng részegeknek / szobra tövébe rókáztak ők”.

Ismerjük el, ez az ország legjobb Petőfi-szobra! Sőt a világé, különben nem állna kópiája Firenzében az Ambroziánában, Földünk legnagyobb költőinek szoborpanteonjában, Ecuadorban és Beregszászon.

A szoborhoz 1984 szilveszter éjjelén – hagyományteremtő szándékkal – egy baráti társaság zarándokolt. Egy szál virággal, gyertyával és Petőfi versek éneklésével emlékeztek az 1823. január 1-jére virradó éjjel született költőre. A kezdeményezésből sajnos nem sikerült hagyományt teremteni. A résztvevők száma egyre fogyott, ma már csak néhányan gyújtanak gyertyát az év fordulóján Petőfi szobra előtt.