AJÁNLÓ SOROK A GYULA-KÖNYVHÖZ

 

Okkal kérdezheti az olvasó: mi akar ez lenni? Útikönyv vagy valami más? Ez is, az is – útikalauz, meg valami más is. Egy könyv, amely megpróbálja megmutatni mindazt, ami egy város múltjában és jelenében előforduló események, évszámok, nevek, épületek és emléktáblák mögött meghúzódik. Egy sok tekintetben szubjektív írás, amely kísérletet tesz arra, hogy a város lelkét is az olvasó elé tárja, s megértesse, Gyula mitől más, mint a többi város, és a gyulaiak mitől gyulaiak. Ezért lett a címe: Gyula-könyv.

Az előzőekből következik, hogy a kötet nem kifejezetten a helyieknek készült. A könyv megkísérli hozzásegíteni a városba érkezőket ahhoz, hogy viszonylag rövid időn belül bennfentesek legyenek, és otthon érezzék magukat Gyulán. A kiadványban nem az épületek, az emléktáblák, a múzeumi termek berendezése és tárgyai az elsődleges fontosságúak (azokat a helyi ismertetőkből elolvashatják), hanem ami mögöttük van, amiről ezek mesélnek. Hátha sikerül egy kicsit gyulaivá avatni, a város rabjává tenni az ideérkezőket, hogy hazatérve elmondhassák, néhány napi itt-tartózkodásért is érdemes megtenni pár száz kilométert, eljönni a ,,világ végére”.

A szerző nem titkolt szándéka, hogy alapvetően kedvező színben tüntesse fel a várost, de ahol indokolt, egyes döntések viharos előzményeit, és a szeplőket sem hallgatja el.

Gyula nem egy hely a térképen. Több annál! S hogy azzá lett, annak számos oka van. Elsőként és legfőképpen az itt élők, akik – gyulaiként le merem írni – az emberiség különleges ,,egyedei”. Az állat ragaszkodik olyan hűséggel a gazdájához, ahogy a gyulaiak a városukhoz. Több ez mint lokálpatriotizmus! Bármerre vesse őket a sors – ha egyáltalán engedelmeskednek neki –, számukra Gyula mindig az origó marad, az egyetlen, a kizárólagos, a lehetséges, amelyhez a visszatérést soha nem zárják ki. Aki innen elment, az ide mindig ,,hazajön”, amíg csak él. Okkal mondta az itt született, de mára elfeledett író, az 1848-as márciusi ifjak egyike, Pálffy Albert: ,,Nincs nekem Gyulán semmi dolgom, csak azért jövök le, mert Ovidiusszal szólva: Nescio, qua natale solum dulcenide cunctos, ducit et immemores desinit esse sui.” (Magyarul: Nem tudom én, minemű édesség vonzza az embert, hogy szülőföldjét el ne feledje soha.) Vannak dolgok, amelyek fontosak az itt élők számára, mert ezek jelentik nekik Gyulát, a szülővárost. Aki nem ismeri ezeket, az semmit vagy alig tud valamit a város és az itteniek lelkéről.

 

Árpási Zoltán